Bármennyire is igyekszik az ember nem hinni a sztereotípiákban, mégis annyira jelen vannak az életben. Igazából én is most tapasztalom őket. Legyen az pest-vidék ellentét, vagy a női emancipáció. Engem most leginkább a szellemi különbségek zavarnak. Eddig nem szenteltem különösebb figyelmet a kevésbé fényes elmék és a kicsit több sütnivalóval rendelkező egyedek között, de újabban észreveszem és ki nem állhatom. Általában csendben szenvedek, és szimplán megelégszek a felsőbbrendű tudatommal, hogy én már többre vittem, mint ő. De van amikor kiborulok és rendet kell tennem. Tudom, csúnya dolog, de szerintem tényleg a legjobban idegesítő emberi tulajdonság a butaság. És aki buta, az maradjon csendben. Tudom nem tehet róla, nem adatott meg neki az a lehetőség, mint akár nekem vagy bárkinek, akit a szülei, az állam vagy akár saját maga tudott ilyen téren támogatni. Tudom, lehet hogy hátrányos helyzetű, lehet hogy reménytelen, de na. Ott van az én szemem előtt is a példa. Az ember aki harmadszorra kezdi újra, vagy a nő, akit az első gyereke születése térített el a hőn áhított tudás megszerzéséhez vezető rögös útról. Nekem azt mondta, ha újrakezdhetné másképp tenné, sőt akár most is megpróbálná, ha lenne pénze. Amit tud félre tesz. Elsősorban a gyereknek, hogy neki majd sikerüljön, utána pedig magának, hátha még neki sikerülhet. És most kérdem én így, sötét és ezzel nem tisztában lévő emberek gyűrűjében, mi ez ha nem kitartás? Talán van remény. Talán jobb mégis a tudatlanság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése