kétségbeejtően átlagos

Annak mondanám a helyzetem, de szerintem nem én vagyok így vele először és nem is az egyetlen a világon. Kétségbeejtően átlagosnak mondanám, és mondom magam is. Még ha sokszor tényleg többnek szeretnék tűnni, vagy csak egy kicsit talán összeszedettebbnek. Mindenkivel a különbözni vágyódása végez, pont ez tesz minket egymás mellé a sorban, amelyből oly lázasan igyekszünk kilépni, vagy már dacból be sem állni. Nem vagyok büszke az elmúlt pár hónapomra, hiszen könyörgöm, mit is tudok felmutatni, inkább kit, és sajnos inkább kiket. Tényleg egyszerűen semmi értelme nem volt egyiknek sem, sem előtte, sem most, akkor meg félrészégen olyan mindegy volt. Elvonóra kéne mennem, elvonulni magamtól, vagy legalább csak egy kicsit arrébb menni, hogy én is megtehessem kívülről, esetleg a hátam mögött veletek együtt, azokat a szánakozó nézéséket, amelyeket biztosan egy jó ideje vettek rám. Hogy elmoralizálhassak külső szemmel gyarló önmagamon és tetteim súlyán. De nem fogok önkívületi állapotba kerülni egyhamar úgy érzem, hacsak megint nem a kora hajnali vizsgakóma és hallucináció be nem köszönt május-júniusra való tekintettel. El is kerülhetném ezt az egészet, ha tényleg tudnám kicsit kontrollálni magam. Meg ha nem állandóan mások megerősítésére várnék, ha nem csak akkor léteznék, ha valaki lát engem. Ha. Ha. Haha. Hahaha. Kurvavicces.
Emlékszem egy éve ilyenkor Athén sajátosan gyönyörű városát jártam, és nemsokkal utána a "most enyém a legszebb pillanat" című bejegyzéssel konstatáltam magam húúdeboldognak. Idén sem volt okom panaszra utazás terén, boldog is voltam, meg tényleg mindenfelé, és még tervezek is menni, amint meglesz a pénzem egy kellemes hétre az Örök Városban. Mindegy kivel megyek, csak menjek már. Évek óta ezt szeretném. Addig is száműzöm magam ásatásra egész nyárra, talán ez a legjobb, amit jelenleg tehetek magammal és mindenkivel. Talán csak azokkal nem, akik rám lesznek kárhoztatva a szőnyi gát paradicsompalántái mellett a nagy Komáromantikában, de kívánom a legjobbakat.

a lelked élni akarna, de nem találja a tested, ugye titokban még mindig ő a legszebb

1

Nem vagyok szomorú. Csak talán tényleg kicsit keseredett. Az persze régen rossz, ha ez ennyire kiül rám, de nem tudok mit tenni. Már nem ő hiányzik, csak az ahogy éreztem magam akkor miatta. Azt az érzést akarom újra. Szinte mindegy kivel, mert tudom, ha megtalálom a megfelelő embert, akkor megint meg fog történni, és jó lesz, és boldog leszek. Most tényleg nem vagyok szomorú, csak visszaemlékezem, ez javarészt csak ártatlan nosztalgia. Egy éve ilyenkor a májusi fák alatt az egy tökéletes este volt. Az én kis tökéletes tündérmesém, a kék szemű szőke hercegemmel. Tényleg jó volt. Kár, hogy az lett a vége ami, és úgy ahogy, de végül mégsem bánom túlságosan. Jól indult, de aztán valahogy mégsem volt benne több. Én csak szerettem volna ha velem is van ilyen, és akkor benne voltam, és sosem volt sűrűbb homály. Mára semmi szédítő magasság nem maradt, semmi rémisztő mélység, csak az emlékeim.

repost 2, avagy jobban írtam 3 éve

Az embernek nem árt óvatosnak lennie, mert még a végén hirtelen azon kapja magát, mint oravecznóra, aki véletlen írt egy könyvet. Vagy mint apám, aki a hajózik (éppen a Dunán délre), és menne utána boldog-boldogtalan. Már megértem hogyan emigrálhatott köddé 1,5 millió magyar a 19.század végén. Elindult az egyik, hallottak felőle valami egész jót, és máris szólt a Manyi a Józsinak, hogy az Ottó kinn van és keres. Pénzt. Megélhetést. Boldogságot. Józsi említette Pistának, és a Lali már pakol is. Őt nem érdekli, ő itt hagyja, ő elmegy, megkeresi az álmát, vagy csak az álomra valót. Megy utána a Karcsi is, viszi az asszonyt és a purdét is. Elkezdik az életüket odaát, odakinn, az újat, a szépet, a gazdag reménnyel telit. Itthon meg szenved a maradék, sopánkodva naphosszat, mert nem akar, vagy csak nem mer mozdulni innen. Ő magyar. Röghöz kötött árpádsáv, megsárgult abrosz a kisasztalon. Neki így a jó, vagy legalábbis azt hiszi. Már nem hisz a jóidőben, a kormányváltásban, a lottóötösben. Neki minden borús, korrupt és távoli. Csak dolgozik a pénzért, amin kaját vesz, ruhát, kocsit, hogy újból mehessen dolgozni jóllakva, tisztán és négykeréken. Az embernek nem árt óvatosnak lennie, de ő nem ember. Ő az, akinek megártott az óvatosság. Összesavanyodva nyúlkál a tegnapba, hiszen apám is itt született, itt is halt, én is itt születtem, itt is halok. Hát hová menjek? Aranyoskám. Én nem vagyok hivatva semmi nagyra...
Szerintem szimplán senki sincs, csak vannak olyanok, akik meghivattatják magukat más helyett is, s önfejűen vállalják a feladatot az emberiségért. Nemes, dicső, őrült. Kockáztatnak, s mártírkodnak. És most Isten áldja őket, vagy inkább ne verje a többit?

2013