maybe I just want to breathe

Jó nagyokat inhalálni az életből, menni mindenhova, csinálni és érezni mindent. De úgy tűnik, hogy az összes erőfeszítésem ellenére sem tudok mit kezdeni a hagyományos szerelemmel. Nem tudok, vagy csak nem akarok. Nem érzem, de a hiányát sem. Próbálkoztam, egy kísérlet volt. Voltak jobb napok, voltak nagyon jók, volt amikor én is hittem, emberek örültek majd bántódtak meg miatta, miattam. Azóta meg meglepően jó. Visszatértem, néhány rossz szokásomhoz is sajnos-nemsajnos, de úgy látszik nem tudok mit tenni. Van az a pár ember, akikhez tisztán tudok dátumokat kapcsolni, hogy mikor először és másodszor, mikor a legutoljára. Aztán mindig keserédesen kell konstatálnom, hogy nincs olyan, hogy utolsó. Csak legutóbbi. A kihagyások különböző hosszúságúak, van mikor évek telnek el, de néha csak pár hónap. Mindig visszatalálok, mindig eljátszok a gondolattal, majd végül annyiban és otthagyom, hiszen úgyis tudom milyen. Azt is, hogy mi lesz minden alkalomnak a vége, és már ők is annyira tisztában vannak a menetrenddel, hogy magyarázkodnunk se kell a másiknak az aktuális búcsú után. Nálam ez egy olyan doboz, vagy inkább henger, amibe ha valaki belekerül nem nagy eséllyel jut ki onnan. Élve biztosan nem. Van akiért kár, hogy az időleges szeszélyeim mocsarában ragadt, viszont néhányan még igazából oda sem illenek, nem hogy még hosszabb távon hozzám. Tudom, hogy mostanra már rá kellett volna jönnöm, hogy mit és mit ne tegyek, de úgy látszik jelenleg csak abban vagyok biztos, hogy egyedül jobb. Fura mód roppant élveztem az elmúlt néhány hetem, nem félek, de mégis kiabálnék. Hiszen a lelkem köszöni szépen jól van, és végre nem egy mély dolog fenekén, hanem a lehető legjobb helyen, összhangban valahol félúton az agyam és a szívem között. És most valahogy sikerül az aranyközép vonala közelében maradnom, hiszen gyakran azon kapom magam, hogy valami apró kitalált faszságon rágódom, csak azért, hogy nehogy túl jó és boldog legyek. Ez valami önindukált rendszer lehet, ami segít a külső szemlélők által már undorító boldogságnak titulált állapot elkerülésétől. Egy természetes mechanizmus, ami segít a hedonizmusomon, Jólesik néha ha az a kis fék, még akkor is ha mások számára értelmetlen. A szükséges rossz, a magam által elrendelt folyószabályozás a kis életemben, mert senki a Földön, de még én sem szeretnék megkockáztatni egy árvizet.

és egy pár üveg sörtől majd mindenki elfelejti, hogy végül az lett amit pont nem akart itt senki