de törve is
Végül sosem mondtam el azt, hogy nem kellett egy évet várnunk -pontosabban várnom- arra, hogy találkozzunk. Félreértés ne essék, elmondtam embereknek. Akinek tudnia kellett, tudott róla. Elmondtam nekik, mert kérdezték. Én meg válaszoltam. Elmeséltem mi történt, mi nem történt, mi történhetett volna. Minek nem kellett volna történnie. Magam sem tudom és akkor sem tudtam, hogy pontosan mit érzek, éreztem ezekkel kapcsolatban, de úgy voltam vele, hogy valahogy csak kezeltem a dolgot és kész.
9
Ennyi hónap telt el, míg végre szíven ütött. Amíg végre szarul esett. Amíg végre megharagudtam. Amíg végre felfogtam, amíg végre csalódtam. Benne, bennem, bennünk. Valószínűleg csak diplomaszerzéses stressz hozta elő, meg egy jókor feltett bormámoros kérdés egy vízipipa füstjében ülve.
majdnem 2
Ennyi hónap múlva találkoztunk tavaly nyáron. Nem véletlenül. Szánt szándékkal. Szándékokkal. Akart tőlem valamit. Megcsalni a barátnőjét. Velem. Én valami egészen mást. Ő majdnem megkapta amiért jött, én csak pislogtam. Talán azért kellett ez a 9 hónap, mert lehet tényleg ennyire makacs vagyok. Nem voltam képes belátni, hogy mi is történt valójában. Nem vagyok különleges. Ami köztünk van (volt-lesz-nincs) sem különleges. Ő sem különleges. Csak annyira akartam hinni, hogy történnek ilyen dolgok, amik ha mesébe nem is illenek, legalább mesélésre méltó részleteket tartalmaznak. Javítok: akartam hinni, hogy velem is történnek, legalábbis történhetnek ilyen dolgok. Tévedtem gyerekek.
Ugyanakkor én még mindig hülye vagyok. Mire várok könyörgöm?
Július 14.
Akarod? Nem! Nem akarod? Akarom! Ha nem akarod, akarom! Ha akarod, nem akarom! Akarod? Nem! Nem akarod? Akarom! Ha nem akarod, akarom! Ha akarod, nem akarom!Akarod? Nem! Nem akarod? Akarom! Ha nem akarod, akarom! Ha akarod, nem akarom!Akarod? Nem! Nem akarod? Akarom! Ha nem akarod, akarom! Ha akarod, nem akarom!Akarod? Nem! Nem akarod? Akarom! Ha nem akarod, akarom! Ha akarod, nem akarom!
ha nem, hát nem...
Ui.: Blogbejegyzések írása közben mindig vacillálok, hogy egyes szám második vagy harmadik személyben írjak a szóban forgó, majdhogynem címzett emberekről. Végül is nem nekik írom, inkább róluk, de valahogy mégis nekik szól. Írásonként legalább ötször javítom át egyikről a másikra. Legalább. Most is így történt, de végül a harmadik személy mellett döntöttem. Többet nem érdemlünk.
