ül és vár

... vagy legyen inkább lefoglalja magát és vár. Mint én mostanában. Múlatom az időt, hátha nem veszem észre a tényt, hogy már egy éve. Jelenleg vagyok igazán csak abban a fázisban, amikor tényleg hiányzik az az a fajta intimitás, amit csak egy párkapcsolat adhat. Eddig szerintem összeszedtem a dolgokat innen onnan, most van az, hogy mivel sem a fizikai, sem a lelki aspektus nem érvényesül egy ideje, tényleg egyedül vagyok. De istenigazából valahogy panaszkodni sincs kedvem, úgy érzem túlnőttem ezen, meg őszintén ezen nyávognom és csöpögnöm önzőség és önsajnáltatás lenne csak. Szóval ezt a néhány kósza sort sem kell mindenképp panasznak venni, inkább összegzek és realizálok dolgokat. A beismerés azt mondják nagyon fontos. Szóval tényleg csak nyugodtan kell ülnöm és várnom? Csak történjen végre valami. Valaki, akinek számítani fogok és szeret majd, és vice versa. Mert nem az a legnagyobb problémám gyakran, hogy engem nem, hanem hogy én nem. Legalábbis nem eléggé. Vagy nem jókor.