a teljesség felé, avagy mondatok az elmúlt pár hétből

(és ez mennyire máshogy hat egy temetésen)

egyre szimpatikusabb az a lány a tükörben

és annyi minden lenne bennem, én úgy szeretek adni, szívesen is teszem, de tényleg annyi sok, viszont amíg nem tudom kinek és hová, addig magamnak kell

és aztán szépen csendben átfordul bennem valami
én csupán határokat húzok, nem falakat
de az utóbbi időben már elég sokszor azon kapom magam, hogy mosolygok, és most az egyszer végre én vagyok az oka

de amikor elképzelt beszélgetéseket folytatok a fejemben valós emberekkel, akkor a diskurzus csak a bennem élő alternatív verziójukkal történik

ám tűnjék ez bármennyire is fikciónak, segít megbékélni, elengedni vagy bevonzani

hogy aztán végre meg- és felszabaduljak

.

és ez a pont, ez a sor itt a január, az első vége, az első ami független és mentes volt.

meglepően jó. alakul, reménykedem

egyszerűen nem győzöm abbahagyni a mosolygást. invincible. majd a sírban pihenek

át éjjel a hetediken, többször is, sok hely, sok új, sok régi, itt kezdődött, itt már döglődött, vagy épp itt lett vége

tele van a város kísértet járta helyekkel

haunted by the ghost of you and me 

majd visszatérés a tett helyszínére - ahol 2x is már a végét jártuk

legutóbb még kimondatlan dolgok, amik kitöltötték a köztünk lévő egyre növekvő űrt - mára meg önfeledt, elemi boldogság

itt vagyok, eljutottam ide:

nice to meet me

és mennyire más újra a fürdőszobai tükörben sírni - pedig csupán néhány hét telt el - csak most épp örömömben

és nem csak a karácsonyi kaktuszom fog másodjára virágozni idén

babysteps

egyre szimpatikusabb ez a nő a tükörben