most enyém a legszebb pillanat

"There's no easy way to say this so I'll just say it, I met someone. It was an accident, I wasn't looking for it, it wasn't on the make, it was a perfect storm."

Sok minden történhet néhány hét alatt. Az igazat megvallva pár nap is elég. Most érzem úgy, hogy ott vagyok, ahol lennem kell és legfőképp azzal, akivel kell. Mintha minden lépésem ide vezetett volna, a hajam levágatásától kezdve a BTK-s másnapokon át a Feneketlen-tóig. Bármennyire is mondogattam, hogy nekem most nem kell senki, és hogy igazából nem tudom mit akarok, csak azt, hogy mit nem, végül pont azt kaptam, amire szükségem volt. Tudjátok, mint a Rolling Stones klasszikusban. Ami amúgy épp akkor szólalt meg egy varázslatosan elhagyatott kis Aiginai kocsmában, amikor betértünk oda az eső ellen. Igen, Görögország. Eddig nem tápláltam különösebb érzéseket a hely iránt, csak néztem a képeket, tanultam róla, olvastam a könyveket és mentem vizsgázni belőlük. De most. Ott az egész előttem, alattam, fölöttem és Athén a maga 3,5 milliós forgatagával, ahogy büszkén kiemelkednek az apró mediterrán házak közül a 2500 éves romok márványai. A robogók és motorok, az őrült közlekedés, a 2 eurós gyros minden sarkon, a 1,5 méter magasságig összegraffitizett falak és bejáratok, a becsalogatós bácsik a sétálóutcákon, az erős szemöldökű görög nők, a telepakolt kioszkok, a minden földi jóval elárasztott standok a piacon, az öklömnyi zamatos olívabogyók, a strandon 10 euróért zaklató-masszírozó középkorú kínai nénik, a lemnosi sztélé, Agamemnón maszkja, a nagyon kék tenger, a hajóút sirályokkal és delfinekkel, a kis elhagyottnak tűnő szigetek és a mindenki által (except me ofc) szívesen szürcsölt frappáns frappék. Elképesztő. Gyönyörű. Ευχαριστώ. Ahogy ott táncoltam Aigina egy romos tornya mellett az esőben, vagy ahogy a hajónk tetején törölközőkbe csavarva hallgattuk a szelest a szélben. Imádtam, tényleg. Életem hete volt, de igazából a boldogságom nem állt meg ennyivel, hiszen hogy ezen a héten az eddigi metrók, buszok, villamosok, hajók, repülők után tényleg összes lehetséges utazási módot kipróbáljam, vonatra szálltam és mentem még egy kört itthon is. Rég találkoztam már ilyennel, hogy valami ennyire működjön magától. Most jó. De még milyen jó. Sose volt még ilyen jó. Kíváncsian várom a folytatást. És most itt bármennyire is örömködök, hogy szépen alakul az életem szinte minden téren, hosszú hónap áll előttem. Vége a szorgalmi időszaknak, vége görög álmomnak, itt az ideje felébredni; hétfőtől kezdődik a vizsgaidőszak, nekem is. Jajj. 

blinded by nostalgia

 - it's delicate, but potent. Teddy told me that in Greek, "nostalgia" literally means "the pain from an old wound." It's a twinge in your heart far more powerful than memory alone.

Amikor az ember a jóra emlékszik, de mégis kesernyésen. Nem is volt talán olyan rég, mégis többnek tűnik. De ha eltaláljuk a pillanatot, a helyszínt és az embereket, akár megint lehet hasonló. Persze nem az, csak egy halvány árnyéka magának a felmagasztalt emléknek, mégis melegséggel tölt el. Tegnap is ez volt, csak engedtem hogy vigyen a nap magával. Nem volt tökéletes, mert minek is lett volna. Egyik nap sem az, csak rajtunk múlik miképp nézzük. Szar idő, kellemes emberek, jó és kevésbé jó poénok, kaja, alkohol és májusfa. Igen, lett májusfám. Be kell vallanom kicsit elszomorodtam, amikor május 1 reggelén először a sok fészbukos, instagramos képet látván kinéztem az ablakomon, és nem láttam egyet sem nálunk. Aztán belegondoltam kitől is kapnék. Senki olyanra nem tudtam gondolni aki akár innen, akár a közelből hozhatna nekem. Utána rájöttem, már tavaly se kaptam, de akkor ez persze nem zavart. Igazából most se tette tovább néhány percnél, hiszen tényleg nem is vagyok itthon. Nem ismerek senkit, sokakat nem is akarok és őszintén szólva nem is bánom. Aki volt, aki lehetett volna, pont úgy, mint a legutóbbi is, mind vége. Számomra mindenképp. Eltelt három hónap. Úgy érzem elég sokat megengedtem magamnak azóta, és itt az idő talán lenyugodnom. Megvolt a szülinapom, megvoltak a köreim, a bókjaim és a hiúságom is rendjén. Nem érzem magam rosszul semmi miatt sem, pedig néha kijárt volna. De nem. Tartom, hogy még most is üres vagyok. De eljött az ideje, hogy ne a céltalan ámokfutás töltsön meg. Nézzétek el nekem, nem tudtam, talán most se tudom mit kell csinálni ilyenkor. Ebben a néhány hónapban csak próbáltam magamért lenni. Nem mondom, hogy sikerrel jártam, mert ahogy az előbb is említettem, még mindig nem tudom mit érzek, meg egyáltalán. Úgy viselkedtem, mintha nem lenne mit veszítenem. Felelőtlenség, de most nyugodtnak érzem magam. Biztos ilyenkor várni kell, jó sokat. Nem én vagyok az egyetlen.
Nő akarok lenni. Nem OLYAN nő, hanem A nő. Az aki május egy éjszakáján is szereztethet magának egy fát, csak azért mert említette. Mert vannak régi barátai, akikkel ha nem is olyan sűrűn, mint 5-6 éve, de mai napig le tud ülni egy sörre ha úgy akad. Még csak 19 éves vagyok. Tudva, hogy eddig életem során hány embert ismertem, szerettem meg, majd hánytól távolodtam bizonyos okok miatt el; nem félek a magánytól. Kell, segít. Inspirál. Szintén nem tart örökké. Előbb-utóbb úgyis ott lesz a lehetőség arra a beszélgetésre, a mosolyra meg a sörre. És akkor indulhat az emlékdömping, a memóriavasút a maga egyszerre fájdalmas és gyönyörű valójában. 

But if you close your eyes,

Does it almost feel like

Nothing changed at all?

And if you close your eyes,

Does it almost feel like

You've been here before?