már egy hete csak a...

...csak a semmi. Semmi, vagy annál inkább több. Sok minden történt. Azt kell mondjam, egész jól viselem. Persze hiányzik az egész egy kicsit, de úgy érzem megleszek. Most annyi minden más és új dolog van előtérben, hogy az szinte teljes figyelmet igényel tőlem. Az ilyen helyzetekben általában jó néha valami megszokott és ismert, megnyugtató dolog, de mindegy. Biztos ezen kívül is akad majd valami. Nem tilos kacérkodnom ha már egy majdnem kétmilliós agglomerációban élek, de most nem ez az elsődleges. Eddig minden sikerült, minden összejött, mindent bemakkoltam, de talán most a legfontosabb, hogy ez így is maradjon. Én most a várossal, az egyetemmel és a könyveimmel randizom, felváltva, egy bizonyos prioritás szerint. Muszáj. Tényleg hatalmas volt ez a hét. Még a tüdőgyulladást se bánom, csak ne hagyjatok egyedül. Még a végén olyat teszek, amit megbánnék. Isten óvjon mindenkit, valami elkezdődött.

sziasztok

Rita vagyok, szingli, másnapos és boldog! Úgy tűnik minden visszaállt a régi kerékvágásba egyelőre egy hosszabb kitérő után. Én élveztem pedig. Jó volt. Megérte. And now back to the reality. Rég éreztem magam ennyire élőnek. Hiányzott egy kicsit. Nem mondom, hogy az utóbbi hónapokban nem éltem, mert nem igaz. Mert nagyon is léteztem én. Léteztem otthon, a hálószobában a párnák között, a buszon és még a konyhában is. Ilyenkor az ember egy új oldala kerül előtérbe, cselekszik, beszél, lélegzik, pont mint a másik oldal. Néhány apróság van csak. Kifinomultabb, következetesebb, elővigyázatosabb. Megnyugtató érzés, hogy nekem is van ilyen részem. Meglepő. Sokkoló. Émelyítő. Most, hogy megbizonyosodtam magamról, előjöhet a másik is, hagy garázdálkodjon egyet. Nehéz lesz biztosan, sokszor fogom hiányolni a másik oldalt és a hozzá tartozó, őt előhívó embert, mert igazából tényleg neki köszönheti a létezését. Ha van tündérmese, álomkapcsolat, akkor van álomszakítás is. Köszönök mindent!

azt hittem érdemes...

...hát annyira talán mégsem. Nem tudom mi lesz most, nem tudom miért van. Rossz helyen sétálok. De szerintem jó irányba. Nem tudok segíteni magamon, csak erre tudok gondolni. Telnek és fogynak a napok, mindjárt.
eZ 1 új korszak kezdete, és nem csak a névjegyzékem szelektáltam le. Picit meglepődtem, picit csalódtam, de már mindegy. Valahogy csak azt kell mondanom megérte. Persze minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem mindig egy ilyen drasztikus/drága/halálos esemény kísérné röpke kis életem fordulópontjait , de ez ellen sem tehetek. Úgy tűnik kell az ilyen, nem hagyhatok nyomokat. Fel kell égetni mindent, és majd kiderül mi éli túl és éled újjá. Ki. Kényszer, érdek, ösztönélet. Lovasi egy isten!



ui.: tudtam. én már akkor is tudtam! nem lehet velem csak úgy mindent elhitetni.

19

-3. Szép is volt. Szomorú, hogy más barátságaim is polcra kerülnek akarva-akaratlan nemsokára. Nem baj, van ott hely még melletted. Egy csendes kis zug a szívemben, ahol emlékeket, helyeket tárolok, és olyan embereket akikre érdemes emlékezni. Te, ti vagytok ott a fény, az a kis halvány valami ami melengeti létezésem nosztalgikusabb pillanatait. Aztán persze nem csak nosztalgia van, nem az az egyetlen ami eszembe jut olykor. Szokott lenni harag, csalódottság, magány és szánalom is. Minden vegyítve, mint az igazi pálinkában. Életem letűnt idejének emlékcefréi. Azok voltatok, vagytok, lesztek.