everything (or nothing?) is different the second time around
hát üdv újra drágák (visszanéztem, anno is így tértem vissza!)
mit és mit nem, egy új bejegyzést láthattok tőlem. bizonyára tudjátok, hogy ez mit jelent. mert csak ilyenkor megy, csak ilyenkor jön, ha valaki épp elment. bár korántsem olyan gáz a szituáció, mint anno, de azért kísértetiesen hasonló. szerencsére akkor is kibírtam valahogy, talán még meg is edződtem, idén meg szinte csont nélkül ment. ilyen az, ha ez ember lánya megismerte a másikat annyira, hogy egyből tudja mikor kezd sunnyogni. nincs ezzel semmi baj, sosem voltunk egymásnak teremtve, sosem volt ebben több.
ezen bekezdés írásába a 21-ben íródottak újraolvasása után kezdtek bele, és hát aztakurva. talán azért könnyebb most, mert akkor nagyon nehéz volt. talán azért nem fáj annyira, mert akkor fájt eleget. amikor kibékültünk, én megfogadtam, hogy ez az utolsó esélyünk. és oh boy, milyen felszabadító érzés volt ez akkor is.
és most így, hogy végleg befellegzett, ismét az. mi megpróbáltuk! legalábbis én. és természetesen nem sikerült. hogy sikerült volna? nem változtunk eleget. de sokkal kellemesebb most ez, máshogy is állok hozzá. nem akarok eltűnni, nem akarom világgá kürtölni, nem akarok zokogni, nem akarok nagyon beszélni sem róla.
és tudom, hogy mindig sikerül túltenni magunkat mindenen, egyre könnyebben, egyre gyorsabban
jót tett az ez a kis elvonulás, volt idő üllepedni és eközben kellemesen csicseregtek a madarak és hangosan doromboltak a macskák.
... az nekem kevés?
