vajon erőltessek-e kultúrmosolyt ábrázatomra?

Nem szükséges. Van. Még van. Csillog a szemem, még élvezem, mert új. Természetesen én is beszürkülök majd néhány hónap múlva a szürke budapesti bérházak közé, egyike leszek a sok kómás zombinak a villamosmegállóban 7kor, együtt fogok lélegezni a betondzsungel minden lakójával, együtt fogom utálni velük a hétfőt, a keddet, és persze az én tekintetemet is csak a Földbolygó középpontja fogja vonzani. Idővel nem fog érdekelni a Gellért-hegy, a Budai vár és a Duna. Ülök majd a buszon és a metrón, üveges tekintettel meredek magam elé, fogom a táskám, mert sok a zsebes. Most még naivan felnézek a Dunán áthaladva és biztosítom magam afelől, hogy jó helyen vagyok, jó helyre megyek. Sőt,a legjobb helyen vagyok, a legjobb helyre megyek. Ezután mi vár? ÉLET. Nagybetűkkel. Kérdem; muszáj? Szerinted? 

Addig is itt ülök egy nagy kád forró vízben, sokadik sörömmel a kezemben egyedül. Fáj-e az az egyedül? Annyira nem. Néha megérzem, de ez nem az az este. Most jó. Igazából szerintem a kulcsa az Esti Kornél. Ne engedjetek több Esti Kornélt hallgatni. Nagyon szép, nagyon jó, de nagyon depis leszek tőle. Legtöbbször ok nélkül. És most nem akarok az lenni. Itt állok annyi minden új kapujában. És szegényektől egyből a néhány évvel ezelőtti hülyeségeimen kezdek kattogni, az ideiekkel vegyítve. Mire jó ez? Kinek jó ez? Na. Ne kezdjetek találgatni. Én még mindig én vagyok, teljes mértékben. A tipikus büszkeségemmel, a még tipikusabb makacsságommal. Szóval szia. Szerintem találkoztunk már. Annyira várom, hogy beinduljon minden. Lehet nem leszek később ennyire lelkes és hálás, de most még nagyon akarom. Csak épp beleízlelhettem az elkövetkezendő időszakomba, és tetszett. Néhány korty gyógyelixírt kaptam, de máris jobban vagyok és többért kiáltok. Vajon ezt érezhetik a függők is? De talán én egy lépéssel előttük járok. Én legalább beismerem.