levegőt

ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet?

- fordulok kettőt;

de úgy tűnik ez nem elég, még nem. sejtettem, hogy nehéz lesz, de nem tudtam, hogy ennyire. és nem tudom ilyenkor mit kell csinálni, vagy hogyan. és igazából azt sem tudom mit szeretnék, vagy mire várok és hogyan lehetne jobb

- mutasd meg, hogy hol fáj 

valószínűleg most fogyott el belőlem a harag,

- sokáig kitartott

nem tudom ez amúgy hanyadik lépés, az sem biztos, hogy van helyes sorrend és én biztosan nem sorban haladok 

de most először nem látom mi a következő vagy hogyan lehet innen továbbhaladni

(megnéztem, most jön/van a depresszió, yaay) 

- már mindent értek 

de aztán ez lehet azt jelenti tényleg közeleg a vége, itt még nem voltunk, idáig még nem jutottam eddig el

és akkor talán innen kezdődhet a hátralévő rész

- elég a maradék

akarva akaratlanul arra gondolok, hogy vajon ez csak én vagyok-e, vagy esetleg másoknak, vagy a másiknak is eszébe jut, jutok, jutunk

milyen szerencse, hogy az évnek is épp most van vége, ilyenkor kell a klasszikus évértékelés

de mi van akkor, ha nem mered megtenni? ha nem mered kimondani? vagy szimplán beismerni?

csak a tükörnek néha, amikor a másik oldal szemei hirtelen vörösek lesznek és nagyon üvegesek, hiszen a kompenzálás és a látszat borzasztó fárasztó

és talán akkor van vége, amikor rájössz arra, hogy a galaxisok számban akit boldoggá akarsz tenni, de nem tudod hogy kell az valójában saját magad vagy. és pedig te vagy a legjobb!

kösz, hogy mindennek vége egyszer