És itt hagytál a romok között. Szó szerint. Az van kiírva a társasház ajtajára, hogy a munkálatok 4 hónapig fognak tartani. Őszintén remélem, hogy nem. Szerencsére a kinti dübörgés legalább olyan hangos, mint a gondolataim idebenn. Arról, hogy saját magam összerakása meddig fog tartani még becslést sem tudok mondani. Olyan szépen épült a magamról alkotott kép az elmúlt évek alatt melletted - általad, ám a megcsalással sikerült mindent porrá zúznod. Csak tényleg emlékezzek rá, hogy milyen voltam akár néhány héttel ezelőtt, mennyit is érek valójában. Ezt nem értik szerintem sokan, hogy mekkora kárt lehet ezzel okozni a másikban hosszú távon. Hiszen nem csak benned csalódtam. Magamban is. Kételkedhetek az idők végezetéig. Ezt érdemelném?
Mindenkinek megvan a módszere, hogyan dolgozza fel a traumáit. Nekem is vagdosnom kell magam, hogy valaki jöjjön megmenteni? Olyan iszonyatosan egyedül vagyok, hogy azt elképzelni sem tudod.
Hiszen tíz perc múlva éjfél,
Ugyan kiben hinnék még?
Tíz perc múlva éjfél,
Ugyan kiben hinnék még?
Tíz perc múlva holnap lesz,
És holnap majd talán,
Vagy inkább majd holnapután,
Inkább majd holnapután.
És valószínűleg sokkal erősebb leszek a végén, a kérdés csak az, hogy képes leszek-e újra megbízni bárkiben is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése