ha fény vagy a kétkedőknek égj

És itt vagyunk megint, szeptember van és egyedül vagyok. Mégsem vagyok különösebben megtörve. Nem szoktam. Most inkább éppen hogy a helyzet magaslatán érzem magam. Jó látni, hogy vannak emberek, akik aggódnak értem. Nem tudom megállapítani, hogy jogos-e a féltésük és aggodalmuk, fogalmam sincs, hogy rendelkezik-e valós alappal az egész. Ilyenkor még nem is lehet megállapítani, csak utólag kezdhetnek el példálózni szerencsétlenek az "énmegmondtam" kezdetű mondatokkal. Ők bizony igen, ők megmondták csak én nem figyeltem. Nem akartam. Nem tudtam. Sosem tudtam. Mindig is annyira makacs voltam, hiszen mindennek úgy kell lenni ahogy én akarom. Utólag persze a saját káromon jövök rá sok mindenre. De ez sem jelenti azt, hogy tanulok is a drágalátos hibáimból, és tényleg legközelebb már óvatosabb leszek és neadjisten hallgatok másokra. Általában első alkalommal csak épp felmérem a következményeket, okulni belőle csak úgy tizedjére sikerül.

közöm a tűzhöz egyedül az, ahogyan idegesít a lángja

Nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel, vagy bármennyire is különleges lenne ez a problémám. Akárhányszor olyan szituációba keveredek, aminek ha nem is a végkimenetelében, legalább körvonalaiban ismerősnek kellene lennie, valahogy újra sikerül belemennem. Talán azért, mert mint minden emberben, bennem is bennem van az az apró reménysugár, gondolatfoszlány, hogy majd most más lesz. Jobb, szebb, különb. A frászt. Ugyanazokat a köröket tesszük, csak más, mégis ugyanazon emberekkel. Még ha nem is vagyunk tisztában a dologgal, akkor is tudjuk legbelül mit, milyet, kit keresünk, és bárkit is sodor elénk a szél vagy a hömpölygő tömeg egy alkoholgőzös éjszakán. Ezért olyan nagy kincs ha tényleg találkozol valaki olyannal, aki néhány perc alatt képes megfogni. Belemész, hogy hátha majd most ő lesz az akiben megvan amit keresel. Megpróbálod. Reménykedve, bizakodva, ha más nem, akkor beleképzeled a hőn áhított tulajdonságokat, mert te tényleg nagyon szeretnéd. Ha nem ő az, hát nem ő az, semmi baj nincs, ha mégsem jön be a dolog nappalifényél hosszabb távon. Te megpróbáltad. Most mehetsz tovább, válthatsz, kereshetsz mást, akár a szöges ellentétét az eddiginek, de így sem garantált a siker. Valahogy én is így vagyok most. Nem szükséges nekem most sehova rohannom, nem kell nekem azonnal valaki, de ugyanúgy egyedüllétre se kell kárhoztatva legyek. Most várok, nézelődök, érdeklődöm, talán habzsolok is egy kicsit, még ha több vas is van azon a bizonyos tűzön senki sem tehet ellene. Ezt nekem kell magamban magammal magam ellen lerendeznem, majd később biztos tanulok belőle. Vagy végre valaki jól megszívat végre engem is és megtapasztalom milyen a másik oldalon lenni. Fogalmam sincs komolyan, lehet majd egy átborozott rakparti hajnalon visszasírom a régi boldog érzéketlenségem.


belelmerülök amíg érdekes, de menekülök ha fáraszt
igazat adni látni téged eleget ért, de nem veszed hogy új vizekre tett